A kapcsolatot telefonon, e-mailben vagy egy űrlap kitöltésével tudja velünk felvenni. A telefonszámunkat, e-mail címünket és az űrlapot ide kattintva találja: Elérhetőségeink
Elektromos hiba esetén a megbeszélt időpontban érkezünk, és a szükséges javításokat elvégezzük. Kiszállási díjat nem számítunk fel, és sikertelen hibaelhárítás esetén sem számlázunk ki munkadíjat. Amint tudható a hiba oka, egy hozzávetőleges árat is fogunk mondani a javításra, hogy az ne érje váratlanul, mikor befejezzük a munkát.
Elektromos rendszer átalakítása, kisebb-nagyobb mértékű bővítése esetén a helyszínt megnézzük, és az elvégzendő feladat alapján maximum 1-2 munkanapon belül jelentkezni fogunk az árajánlattal és a feladat elvégzéséhez szükséges maximális munkaidővel. Hogyha minden megfelelő, akkor megbeszéljük a munkakezdés időpontját.
Új ház építésekor, vagy ház / lakás felújításakor a munkaterületet bejárjuk, és részletesen lejegyzetelünk mindent, amit szeretne. Tanácsot is adunk az elektromos hálózathoz az előre megírt listánkból olyan apró részletekre is kitérve, mint például a nappaliban elhelyezett dugalj a karácsonyfa égősorának. A pontos árajánlatot az igények alapján elkészítjük, amivel néhány napon belül jelentkezni fogunk. Az árajánlat elfogadása után minden esetben kivitelezői szerződést kötünk, melyben rögzítjük a munkavégzés minden lényeges és kevésbé lényeges feltételét az előzőleg megbeszéltek alapján.
Kérjük, érkezésünk előtt a víz-, gáz-, fűtéshálózat már legyen elkészítve, és a nyílászárók legyenek beépítve. A munkakezdésünk előtti napokra érdemes időzíteni a riasztót, elektromos redőnyöket, klímát, megfigyelőrendszert és az okos otthon elemeit telepítő szakemberekkel történő egyeztetést. A hatalmas porral és lehulló törmelékkel járó vésési munkálataink után tudják csak kezdeni a munkát a festők, burkolók, parkettázók, padlószőnyegesek. Végül ismét érkezünk, és felszereljük az elosztószekrény elemeit, a kapcsolókat, dugaljakat és lámpákat.
Munkánkról kivétel nélkül, minden esetben számlát és jegyzőkönyvet állítunk ki. Fizetni kisebb munkák esetén a munka befejezte után tud, 2 vagy több napig tartó munka esetén a kivitelezői szerződésben foglaltak szerint előleget kérhetünk, és az elvégzett munkafázisok után tudja kifizetni a munkadíjunkat. Lehetősége van a fizetésre készpénzben, de előnyben részesítjük az azonnali banki átutalást. A számlát kisebb munkák után azonnal, a helyszínen kiállítjuk és automatikusan elküldjük e-mailben, de igény esetén postai úton is, kinyomtatva eljuttatjuk. Nagyobb munkák esetén átvételi elismervényt állítunk ki, és a számlát 1 munkanapon belül (általában még aznap este) elküldjük e-mailben, és kérés esetén nyomtatva is, postai úton.
Kérjük, a szerelési anyagok és szerelvények beszerzését bízza ránk. Egy silány minőségű kapcsoló felszerelése 2x-3x annyi időt vehet igénybe, mint egy megbízható gyártótól származó szerelvény. Sajnos az interneten és a nagy áruházakban egyre több az elégtelen minőségű kínai termék, melyekkel nem csak a munka nehezebb, de hosszú távon akár tűzveszélyes is lehet a használatuk. Ezek alkalmazása mindenképpen kerülendő!
Már meglévő, de érintésvédelmi, szerelési, tűzbiztonsági szempontból aggályos elektromos hálózat javítását, bővítését megtagadhatjuk.
A munkavédelmi cipőnket levenni TILOS és életveszélyes, mivel a súlyos áramütésektől az elektromosan szigetelt talpú cipő véd. Szabadon engedett háziállat mellett nem dolgozunk a saját, de legfőképpen a kutya/cica egészsége érdekében!
A munkaidőnk munkanapokon (hétfőtől péntekig) 07:00 órától 15:00 óráig tart.
Munkatársaink józan életűek, nálunk senki nem dohányzik. Munka közben nem hangoskodunk, nem káromkodunk, és a lehető legkevesebb kosszal dolgozunk. Munkaterületünket rendszeresen feltakarítjuk, és a közös közlekedő utakra (folyosó, lépcsőház) került szennyeződéseket azonnal eltávolítjuk.
Az olcsó minőség keserűsége még akkor is megmarad, amikor az alacsony ár édes ízét már rég elfelejtettük!