Egy modern elektromos hálózat elengedhetetlen részét képezi a gyengeáramú rendszer. Egy hatodik emeleti lakásban is megtalálható a televízió és internet kábel, amit a többi vezetékkel együtt láthatatlanná tudunk tenni, vagyis védőcsőben el tudunk rejteni a falban. A felújítás után nem kell kerülgetni a fal mellé rejtett, szekrény mögött és szőnyeg alatt dugdosott, ajtókeret mellett elvezetett tévékábelt.

A gyengeáramú rendszer természetesen több, különálló elemből is felépülhet. A TV és internet hálózaton kívül lehetőség van a már egyre ritkább telefonhálózat kiépítésére, a házon belüli számítógépes hálózat kialakítására, helyiségenkénti fűtés termosztátjainak kábelezésére, redőnymozgató rendszer telepítésére, házimozi rendszer audio- és video kábeleinek falba süllyesztésére, kaputelefon és kapuvideotelefon installálására.

Örömmel kiépítjük a többi kivitelezővel történő előzetes konzultáció után az okos otthon érzékelőinek és vezérlőinek védőcsövezését és kábelezését, ahogy a riasztórendszer, megfigyelőrendszer és tűzjelző rendszer hálózatát is elkészítjük.


A munkakezdés előtti felmérés alkalmával mindenre többször is rá fogunk kérdezni, így biztosan nem marad ki egy szükséges kiállás sem. Kérjük, mielőtt érkezünk, Ön is gondolja át, hogy a dugaljakon és világításkapcsolókon kívül hová szeretne TV és internet kiállást, vagy bármilyen egyéb gyengeáramú rendszerelemet.

Falba süllyesztett hangszóró és TV csatlakozó.
Falba süllyesztett hangszóró és TV csatlakozó.