Magyarországon a legtöbb lakóépület elektromos hálózata elavult és életveszélyes!

A múlt évezredben épült lakásokat minimális terhelésre tervezték. Annak idején a háztartásokban csupán néhány lámpa, egy hűtőszekrény egy rádió és esetleg egy televízió volt megtalálható. Dugaljakat minimális mennyiségben telepítettek, hiszen nem is volt rájuk szükség. A terhelést csak néha növelte a porszívó használata.

Az évtizedek alatt azonban az elektromos fogyasztásunk a sokszorosára növekedett. A kevés dugaljhoz nagy számú elosztót és hosszabbítót csatlakoztattunk, melyekbe már be lehetett dugni az új készülékeinket: fagyasztós hűtőszekrény, 1600 fordulatos mosó- és szárítógép, televízió, házimozi rendszer, klíma, számítógépek, sütő, főzőlap, vízmelegítő, konyhai robotgépek, mikrohullámú sütő, hősugárzó, stb... Ezt a megnövekedett terhelést a régi, alumínium vezetékek nem bírják, és a falban izzásig forrósodva próbálják kiszolgálni a készülékeinket, ami tűzveszélyes.

A másik probléma: az érintésvédelem, amivel sokáig nem foglalkoztak. Egy átlagos lakásban elfogadott volt, hogy földelt dugalj csak a fürdőszobában, esetleg még a konyhában legyen. Ez azt jelenti, hogy a berendezéseinktől meghibásodás esetén életveszélyes áramütést szenvedhetünk, mert a földelő vezeték hiányzik a villamos hálózatunkból.

A mai napig találkozunk olyan panellakásokkal, melyekben még mindig csupán a gyárilag kialakított 3 áramkör található meg. Ez azt jelenti, hogy ugyanarra a 1,5 mm2 keresztmetszetű alumínium vezetékre van kötve az elektromos berendezéseink nagy része. Ezekben a lakásokban az elektromos hálózat felújítása nem tűr halasztást!

Az elektromos hálózat felújítására 3 lehetőségünk is van a megrendelő igénye és a rendszer állapota alapján:

Teljes felújítás:
Ebben az esetben az összes elemét eltávolítjuk a régi elektromos rendszernek - dugaljakat, kapcsolókat, lámpákat, csöveket, elosztódobozokat, kismegszakítókat. Mindent újra megtervezünk az igényeknek megfelelően, kialakítjuk az új helyét a szerelvényeknek, vezetékeknek, lámpáknak, gépeknek és a gyengeáramú hálózatot is elkészítjük. Ez a megoldás a leglátványosabb, ugyanakkor a legtöbb por és törmelék is ilyenkor keletkezik.

Részleges felújítás, bővítés:
Lehetőség van csupán egy-egy áramkör felújítására is, például egy szoba felújításakor. Ilyenkor az adott áramkör vezetékeit újra fűzzük, és a szerelvényeket (dugaljak, kapcsolók) kicseréljük. Bővítésről akkor beszélünk, amikor egy új áramkört alakítunk ki a meglévő rendszer mellé. Erre akkor lehet szükség, amikor egy új sütőt vagy klíma berendezést kívánunk telepíteni, amit a hálózat nem bírna kiszolgálni. Részleges felújítás és bővítés esetén is a teljes elektromos rendszert ellenőrizzük!

Átfűzés:
Az elavult hálózat vezetékeit a kiépített védőcső-hálózatban korszerű vezetékekre cseréljük, majd az összes szerelvényt lecseréljük modern dugaljakra, kapcsolókra. A kevés kosz miatt ez a legkényelmesebb megoldás, hiszen minden marad a már kiépített helyén. Néha sajnos az eredeti csőhálózatban dugulás van, ami miatt kisebb bontásra szükség lehet. Bizonyos bővítéseket és átalakításokat természetesen ebben az esetben is elvégezhetünk. Átfűzéskor minden esetben a biztosítótáblát és a kismegszakítókat is korszerűre cseréljük.

Fontos kitérnünk a zajterhelésre is!
Felújításkor a vésőgép, fúrógép és horonymaró rettenetes zajt tud kelteni, különösen a panelházakban. A munkát minden esetben munkaidőben végezzük, kizárólag munkanapokon. Figyelembe vesszük a ház házirendjét is, ennek ellenére javasoljuk a szomszédok tájékoztatását! A lépcsőházban kifüggesztett tájékoztató jó megoldás lehet, de a közvetlen szomszédokat érdemes személyesen is megkeresni. A munka határidejét is érdemes kiírni, amihez ajánlott néhány napot hozzáadni. A folyosón és lépcsőházban keletkező szennyeződések mielőbbi feltakarítására odafigyelünk, és egy esetleges (jogosan) ingerült szomszéddal is megtaláljuk a megfelelő, higgadt hangot.


Ez az áramkör biztosan nem ennyi fogyasztóra lett tervezve.
Ez az áramkör biztosan nem ennyi fogyasztóra lett tervezve.